Programjaink
Diákbál:
A fokozatosan fejlődő bálon Bálint-nap alkalmából évről évre egyre többen vesznek részt. Míg az első batyubálon ötvenen koptatták a Csemadok nagytermének padlójátt, az idei bálon már 187-en szórakoztak a Kyjev szállóban. A zenekar jó hangulatot biztosított, a szerencsésebbek értékes tomboladíjakat nyerhettek.
Deja vu-klub:
Partnerként részt veszünk a Magyar Köztársaság Kultúrális Intézetének és a Deja vu jazz-zenekar programjában. A meghívott vendégek egy rövid bemutatkozás és beszélgetés után bemutatják művészetüket. Eddigi vendégek voltak pl: Lovasi András, Kiss Tibor, Derzsi György, Vadkerti Imre, Póka Angéla, Novák Péter, Rudán Joe, Szalóki Ági, Rák Viki, Vázsonyi János, Saróka Liliána, Azucar Cubana, Mr.Basary Group, Insomnia, Moustache, Last Blues Band.
Színház:
Kisebb kamaratársulatok és pár színészes darabok otthonául szolgál a Csemadok nagyterme. Az előadókat szinte mindig teltház várta, és a nézők is rendkívül szép élményekel gazdagodhatnak (fellépett például a nánai színtársulat, Gál Tamás és Bodonyi András). Nagyobb előadásokat a 400 férőhelyes ruzsinovi kultúrház fogad be. Ezek a nagy előadások a Csemadok és más szervezetek segítségével valósulnak meg. A meghívott színtársulatok közt szerepelt a komáromi Jókai Színház és a kassai Thália Színház társulata.
Improfeszt:
A színházkedvelők nem csak nézőként, hanem a színpadon is érvényesülhetnek. A „Beugró“ c. TV- műsor alapján működő improvizációs fesztivál az amatőr színészeket és színházrajongókat szólítja meg, bár a nézők sem unatkoznak a szórakoztató rendezvényen. Az Improfeszt házigazdája a Homodram társulat.
Magyarbuli:
A legnagyobb és leghíresebb rendezvényen több mint ezer fiatal tombol magyar, külföldi, retro, modern és más műfajú zenére Pozsony egyik legnagyobb szórakozóhelyén, a Saint-Tropez Discoban. Ez egy igazi nagybetűs BULI, ahol számolni sem győzöd az ismerős arcokat.
Táncház:
A néptánc, népzene és a bor kedvelőinek egy testre szabott este. A Szőttes zene- és tánckara tanítják a vállakozó szelleműeket egy-egy tájegység tipikus tánclépéseire, majd a tömegbe vegyülve táncolnak és táncoltatnak az éjjelbe nyúló dínom-dánomon.
Expired Passport Music Club:
Az Expired Passport zenekar rövid zenélés után meghívott vendégeivel experimentál a zene és más művészetek területén. Itt találkozhatsz a szlovákiai magyar művészetek alakítóival (Tóth László, Tőzsér Árpád, Grendel Lajos) és fiatal tehetségekkel (Baranyovics Borisz, Óváry Anna, Saróka Liliána, Jóvilágvan). Az élőzene megadja az alaphangulatot, a bár még rásegít egy kicsit, és máris remek este kerekedik.
Nyitógyűlés:
Az új tagoknak és az érdeklődőknek minden szemeszter elején röviden bemutatkozik a JAIK. Itt megtudhatod a következő szemeszterben készülő programokat, betekintést nyerhetsz a kulisszák mögé és a diákklub működésébe.
Árvaház:
Tavaly már a jótékonyság sem maradhatott ki. Példát akartunk mutatni és diákokként segítettünk. Mindenki a tőle telhető módon. Nem használt, de még működő játékok, füzetek, vízfestékek mosolyt és a meghatódást csaltak a jókai gyermekotthon kis lakóinak arcára. A magyarbuli bevételének egy részéből iskolai kellékeket ajándékoztunk, így a szórakozás egyúttal segítségnyújtás is volt a rászorulóknak.
Városnézés:
Minden évben kedveskedünk az elsősöknek, s rendhagyó városnézésre invitáljuk őket. Még nem fedezted fel Pozsony rejtett zugait? Szeretnél érdekes dolgokat megtudni az utcákról, melyeken naponta sétálgatsz? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keressük a választ.
Filmklub:
A Csemadok nagytermében magyar filmeket vetítünk havi rendszerességgel. A büfé nyitva áll, frissítőkkel és a mindenhol jelen lévő borral.
Megemlékezések:
1919. február 12-én a pozsonyi sortűz áldozatairól
az 1848. márciusi forradalomról a Petőfi szobornál
Az aradi vértanúk évfordulójáról báró Jeszenák János és Rázga Pál sírjánál
1956 - os forradalomról a Budapesten megrendezett fáklyás felvonuláson és a Gloria Victis rendezvénysorozaton
az 1989-es bársonyos forradalomra emlékezünk nov. 17-én a pozsonyi Csemadokban
Kirándulás:
A „Prágai tavasz“ elnevezésű általában négynapos programsorozat főszervezője a prágai testvérszervezetünk, az Ady Endre Diákkör. Különjáratos busz, szállás és a sütíííí (rum+kóla) bebiztosítása a mi feladatunk. A prágaiak által szervezett programáradat, vagyis a színház, kiállítás, megemlékezés, városnézés, sörözés és a magyarbuli teszi felejthetetlenné az exkurziót. Ha belekóstolsz Prága sajátos atmoszférájába és a közös bulikba, garantáltan jövőre is menni akarsz majd.
Játékest:
Rendhagyó tábla- és kártyajátékokkal taktikázhatsz az ellenfél ellen, snapszer, póker és egyéb játékok is játszhatók, persze, szigorúan nem pénztétben.
Sportnap:
A NEUJK rendezésében a Malomvölgyben foci, röpi, kosárlabda, frizbi, tollaslabda, borfoci, sörkorcsolya, egyéb attrakciók várják a mozogni vágyókat.
Sütögetés:
Alkalmanként ugyancsak a NEUJK rendezésében a malomvölgyi diákotthonok körülötti erdőben ki mit hoz, azt süt. Remek élmény, érdemes kipróbálni.
Exkurzió:
Alkalmanként lehetőség nyílik nevezetes helyekre ellátogatni. Ilyen volt például Dévény várának látogatása, a Slovnaft látogatása, a Werbőczy István Klub szervezésében a Parlamentbe is el lehetett látogatni, az exkurziót Gál Gábor képviselő vezette. A NEUJK szervezésében több alkalommal szerveztek intelligens háznézést (számítógépes rendszerrel vezérelt inteligens technológiájú ház).
Palacsintaparti:
A Malomvölgyi UPC-ben spontán palacsintázás. Előnye, hogy az UPC csocsóasztalain és a pingpong asztalokon le lehet mozogni a kalóriákat. A rendezvény hátulütője, hogy az UPC-ben alkohol fogyasztása tilos.






































































